Mindig történik valami különös, egyszeri a Budapest Wolves amerikai futball csapatával. Nem lesz ez másként 2016. május 8-án sem, amikor az Európai Bajnokok Ligája mérkőzésen fogadják a Vukovi Beograd együttesét.
Nyolc év után Hubay Mátyás lemondott a Budapest Wolves elnöki pozíciójáról. 2016. március 29-én már az utódját is megválasztották az egyesület tagjai. Ennek apropóján készítettünk a leköszönő elnökkel egy interjút.
Három magyar résztvevője volt a harmadik nemzetközi női amerikai futball tábornak és játékoknak, amelyet idén márciusban a New Orleans Saints otthonában rendeztek.
Robert Oates, a Wolves új import játékosa megérkezett Budapestre. Vasárnap a Danube Dragons elleni felkészülési mérkőzésen debütált a csapatban. For English version, please scroll down.