Magabiztos győzelemmel kezdte meg a 2022-es Divízió II küzdelmeit a Budapest Wolves II, miután hazai pályán 29-0-ra győzött a Fehérvár Enthroners II ellen.
Közel sem ideális időjárási körülmények fogadták a
csapatokat a Rozsnyay utcában, ezt már a kezdőrúgáskor látni lehetett, ugyanis
a szél több alkalommal is lefújta a labdát a rúgóállványról. A kisebb
nehézségek leküzdése után egy trükkös visszahordással próbálkozott a vendégcsapat,
de a Wolves speciális egysége remekül olvasta a próbálkozást és hazai
szempontból jó helyen sikerült megállítani a visszahordót. A csapat régi-új
defensive coordinátora, Kócs Máté remek munkát végzett a felkészülés alatt, a
védelem egy yardnyi előrehaladást nem engedett az Enthronersnek az első drive
alkalmával, így 3 kísérlet után puntra kényszerültek.
Az idei első Wolves touchdown-hoz mindössze négy játékra
volt szüksége a Farkasok támadóinak, Marczi Máté 22 yardos futása után korán
magához ragadta a vezetést a csapat. Hegedűs Máté extráját követően
7-0-ás előnybe került a W2.

A vendégek a mérkőzés nagy részében irányító kiforgásokkal
próbáltak operálni, a második támadássorozatuk alkalmával egyik kísérletüket
siker koronázta. Egy hosszan feldobott labda után hamar a Farkasok térfelére
értek, itt azonban jobbára csak hátrafelé haladtak a pályán, négy próbálkozás
után pedig downokkal adták át a labdát a hazai offense-nek.
A támadók a folytatásban is Marczi futásaira építettek,
ezzel előkészítve egy hosszú Ducza Bálint elkapást, amivel hamar a red zone-ban
találta magát az offense. A pontokat ezúttal Fullajtár-Horváth Gergő
szállította egy elképesztő elkapás után, Hegedűs rúgása pedig 14 pontosra
növelte a hazai előnyt.
A játék képe a második negyedben sem változott, a halovány Enthroners drive-okat magabiztos Wolves menetelések követték. Fullajtár második bravúros touchdown elkapása után Blaschek Bence úgy döntött, hogy a tavalyi szezonra való tekintettel a 21 pontos előny nem jó ómen – az előző szezon nyitányán 21-0-ás előnyt sikerült leolvadni a Tatabánya Mustangs ellen – ezért kétpontos kísérlettel próbálkoztunk, amit Marczi futott meg, 22-0-ra alakítva az állást. A félidő vége előtt nemsokkal megszületett a találkozó utolsó hatpontosa is, amit a tavaly még offense falat játszó Esztergomy Mátyás jegyzett, egy HFL-ben is zseniálisnak számító diving catch után. Hegedűs sikeres extra pontjával kialakult a mérkőzés végeredményét jelentő 29-0.

A második félidőben értékes játékidőhöz jutottak a rotációs
embereink, Balogh András immáron a felnőttek között is bemutatkozhatott
irányítóként, a magabiztosan kiépített előnyt pedig sikerült megőrizni. Ezzel a
győzelemmel jelenleg harmadik helyen áll a Budapest Wolves II a Redda Futár
Divízió II csonka tabelláján. A folytatásra két hét múlva, április 24-én kerül
sor a Dabas Sparks ellen hazai környezetben. Nem ígérkezik könnyű mérkőzésnek,
hiszen a Sparks is jól kezdte a szezont, hazai pályán 34-7-re győzték le a
Rebels Old Boys-t. Természetesen a második hazai meccsen is várjuk a
szurkolóinkat, szükség lesz a bíztatásukra.

írta: Balizs Benedek
fotók: Kardos Gábor
grafika: Hungarian Futball
