A Budapest Wolves is csatlakozott a Steelers.hu adománygyűjtő akciójához
Immár hetedik éve, hogy a Steelers.hu baráti kör az Egyesült
Államok-beli Pink Month mintájára hazánkban is bevezette a Rózsaszín októbert,
amely egész hónapban a mellrák elleni küzdelemre és a megelőzésre igyekszik
irányítani a figyelmet, egyben adományokat is gyűjt a Magyar Rákellenes Liga
számára. A Budapest Wolves mellett a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, Gercsák
Szabina Ifjúsági olimpiai-, világ- és Európa bajnok, a Miskolci Judo Klub
versenyzője, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Amerikai Futball
Szövetség (MAFSZ) is a mellrák elleni küzdelem mögé állt. A Wolves főképp női
csapata, a Ladies révén népszerűsíti a kampányt.
Wolves.hu: Mióta rendez a Steelers honi baráti társasága itthon
is Rózsaszín októbert?
Fizel Zoltán: Ez
a hetedik évünk.

Wolves.hu: Elmondhatjuk, hogy egyre szélesebb körben jut el az
információ az emberekhez? Milyen fórumokon tudtok megjelenni?
Fizel Zoltán:
Szerencsére évről-évre szélesebb körhöz jut el az ige. Ezért próbálunk szinte
minden évben valami új sportágat behozni, hogy a csak azt figyelők is
megtudhassák, hogy figyelni kell magukra és az egészségükre.
Wolves.hu: Mekkora összeg jött össze tavaly a kezdeményezésnek
köszönhetően? Idén mit vártok?
Fizel Zoltán:
Egyre magasabb az egy hónap alatt befolyó összeg szerencsére. Tavaly 2 millió
300 ezer forint jött össze. Ha idén ötven forinttal több gyűlik, már boldogok
leszünk!
Wolves.hu: Milyen esélyei vannak ma Magyarországon egy
emlődaganattal diagnosztizált betegnek? A magyar és az amerikai statisztikák
sajnos egyelőre nagy eltérést mutatnak. Hol járunk most, hova fejlődhetünk?
GS: Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy a kb. 15-20
évvel ezelőtt beindult intenzívebb kampányoknak, a műszerezettség és a
szövettani diagnosztizálási módszerek fejlődésének, illetve a fegyelmezettebb
önvizsgálatoknak köszönhetően az utóbbi 10 évben az emlőrák okozta halálozás 6%-kal
csökkent hazánkban, s ha ehhez hozzáadjuk a betegség gyógyításában (sugár-
és/vagy kemoterápiás lehetőségek, sebészeti technika) már eddig is elért
eredményeket akkor ez a szám még kedvezőbb lesz. Ehhez azonban az emberek
gondolkodásmódjában az egészségükkel való nagyobb törődésre minduntalan fel kell hívni a
figyelmet. Minél korábbi a felfedezés, annál eredményesebb a gyógyítás. A korai
felismerésnek köszönhetően remélhetően
mi is megközelítjük, vagy elérjük azt az arányt, ami pl. az Egyesült Államokban
90%-ban biztosít öt éves túlélést az emlődaganatban megbetegedetteknek. Ott
évtizedek óta óriási figyelemfelkeltő kampányokat rendeznek, civilek és neves
közéleti szereplők.

Wolves.hu: Kik lehetnek érintettek?
GS: Általában az 50 év feletti nők alkotják a betegek 80%-át.
De a 45 év alatti hölgyeknél, különösképpen ha a családban halmozódás
észlelhető és a testvérük vagy az édesanyjuk is fiatalon volt emlődaganatos,
akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulniuk.
Wolves.hu: Milyen tünetek segíthetik a betegség felismerését?
GS: Szívem szerint már az iskolában felhívnám a figyelmet az
önvizsgálat módszerére, 45 év felett pedig illő legalább kétévente résztvenni
mammográfiás szűrésen. Az elhízásnak, a mozgásszegénységnek, az
alkoholizálásnak és a dohányzásnak, egyes foglalkozási ártalmaknak fontos
szerepük van az emlőrák kialakulásában. Ezen túl, ha egyenetlen az emlő
felszíne, gyulladt, váladékozik, befűződik, ezek a jelek mind-mind a betegség
gyanújára hívják fel a figyelemet. Ha valamit érzünk a mellünkben, legyen
természetes, hogy tükör elé állunk, és megnézzük: nem piros? Nem duzzadt? Nem
nagyobb vagy más formájú, mint az ellenoldali emlő? Végül: NE a netről és
laikusoktól tájékozódjunk!
A Budapest Wolves több tagja is részt vesz az október 1-i
esti kampányindító sétán az alkalomra rózsaszín fénnyel kiviágított Lánchídon.
Bár a Ladies tagjai aznap éppen Bécsben játszanak meccset a Vienna Vikings
ellen, az októberi mérkőzéseiken ők is népszerűsíteni fogják a kampányt,
csakúgy mint közösségi oldalukon és a médiában, amikor csak lehetőség adódik.
Képek: Urbán László
