U13-as csapatunk rövid fennállása során először lép majd pályára október 22-én szombaton az újpestiek ellen megrendezésre kerülő mérkőzésen.
Október 22-én szombaton az újpestiek ellen lép pályára
először U13-as csapatunk. Már régóta várnak a fiataljaink erre a
meccsre. Jó tapasztalat volt számukra a tavaszi U15-ös flag bajnokságban való részvétel,
ahol a látványos méretbeli különbségek ellenére jól szerepeltek. Sok szoros
meccset tudtak vívni a nagyobbakkal, sajnos azonban az első győzelemre még
várni kell. Reményeink szerint csak most szombatig. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen
az igazi tackle tűzkeresztségen most fognak csak átesni fiatal sportolóink.
Az egyesületek külön megegyezése alapján a csapatokat néhány
2002-ben született játékos is erősítheti, akik közül kettő lehet majd egyszerre
a pályán.
Az U13-as csapatunk névsora:
Balogh Bence
Csepizhov Feodor
Dékány Dániel
Digruber Zsombor
Fehér-Dietrich Leon
Fekete Gábor
Forgó Bálint
Forgó Bence
Homoki Balázs
Isztl Dominik
Kleisz Attila
Kozma László
Nagy Gergely
Papp Martin
Pfisztner Gergely
Steiner András Boldizsár
Szabó Gergely
Szegvári Zénó
Szűr Barnabás
Torpis Péter
Turi Janka
Őket egészítik ki 2002-es születésű fiataljaink:
Böröndy Márk
Benke Máté
Szekeres Tamás
Helli Dávid
Pázmándi Krisztián
Közülük Benke Máténak, Szekeres Tamásnak és Helli Dávidnak szintén ez lesz az első komoly tackle mérkőzése.

Az edzői gárda már hónapok óta készül a fiatalokkal, Nyitrai Csilla vezetésével és Miakich Gábor szakmai irányításával. A védelemben segített több tapasztalt játékos is. Szombaton Kócs Máté DB defense koordinátor és Homoki Gergő LB edző viszi harcba a legkisebb farkasvédelmet. A támadóknál Angi Alexandra segít segédedzőként. A speciális egységeknél pedig Majoros Csaba támogatta szakértőként felkészülésünket.
A srácok nagyon izgulnak, de önbizalommal telve készülnek az
első mérkőzésre. Minden támogatásra szükségük lesz, hogy a tapasztaltabb
újpesti U13-as gárdát legyőzhessék.
Várunk mindenkit szombat délelőtt 11-től kezdődő történelmi
mérkőzésre az újpesti pályán!
Kérjük, mindenki öltözzön pirosba és/vagy feketébe!
Facebook
esemény: https://www.facebook.com/events/673241019511882/
A rendezvényhez csatlakozik a
Józsefvárosi Szerb Önkormányzat. Kézműves foglalkozást tartanak a kisebb
gyerekeknek, és lesz gasztronómiai bemutató is, ahol megismerkedhetünk az egyik szerb nemzeti étellel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk 10:00-tól.
Helyszín: Tungsram Sporttelep, Bp. 1046 Tábor utca 22
Kick Off: 11:00
