A Budapest Wolves már évek óta a magyar amerikai futball utánpótlásának egyik vezércsapata, bizonyítja ezt a rengeteg igazolt játékos, a bajnoki címek, és az európai topligás osztrák szereplés. Most egy újabb örömteli lépcsőfokhoz érkezett a Wolves.
Az osztrák U17-es 11 fős bajnokságban való szerepléssel lehetőséget kapunk belépni a korosztály legmagasabb szintű, 11-es tackle futballt játszó versenysorozatába, ahol olyan nagy csapatok fiataljaival mérhetjük össze tudásunkat, akik közül sokan néhány év múlva már az AFL-ben, vagyis az osztrák kiemelt ligában küzdenek a bajnoki címért. A Vienna Vikings, Graz Giants, Swarco Raiders - hogy csak a legnagyobb neveket említsük - csapatainak fiataljai Európa legjobbjai.
Hatalmas lehetőség számunkra ellenük élesben is bemutatkozni, a felnőtt csapat tagjai - egyelőre - csak irigyelhetik ezt az élményt. Célunk a bajnokságban a tanulás, az igazi amerikai foci savának-borsának megízlelése, az élménygyűjtés, amire mind alapozhatunk annak érdekében, hogy később az U19-es és felnőtt ligákban tovább gyűjthessük az elismeréseket, bajnoki címeket.
Fiataljaink a júniusi Graz elleni közös edzésen, scrimmage-en már megmuttatták, hogy ugyan egyelőre tapasztalatlanabbak, kisebbek, mint az osztrák srácok, de helyén a szívük és tudnak küzdeni, harcolni.
A 36 fővel, köztük sok újonccal felálló budapesti U17-es együttes nem prédának érkezik tehát a bajnokságba. Ki fogjuk vívni ellenfeleink tiszteletét és letesszük a névjegyünket Európa egyik legerősebb utánpótlásbajnokságában. Jó vadászként figyelünk, tanulunk, és küzdünk végkimerülésig, űzzük-hajtjuk a zsákmányunkat, amíg nem győzedelmeskedünk ebben a ligában is, tartson ez akár 1-2 vagy 3 szezonon át, mert a falka nem tántorít, a falka mindig éhes!
#GOWOLVES
#EATTHEMALL
Várjuk a szurkolóinkat szombaton 13:00-kor a szezonnyitó meccsünkön a Vienna Knights ellen a Rozsnyai utcai Láng Sporttelepen.
A belépővel 16:00-tól megtekinthető a szintén parázs hangulatúnak ígérkező Budapest Wolves U19 - Danube Dragons U19 mérkőzés szintén az osztrák bajnokság keretein belül.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1077901772278993/
De a vasárnap sem telhet el ameriaki foci nélkül: 17:30-kor a magyar U19-es bajnokságban a Fehérvár Enthroners-t fogadjuk szintén a Rozsnyai utcában.
Facebook esemény :
https://www.facebook.com/events/1098032316951402/
Kemény lesz a hétvége, a legtöbb fiatalra két, de némelyikükre három meccsen is számítanak az edzők.
Mi sem lazsálhatunk hát, mutassuk meg a fiataloknak, hogy a szurkolók sem fáradnak, szóljon hangosan az 1-2-3 …. Farkasok!
Kép: Thurzó Andrea
