Az év utolsó mérkőzését is lejátszotta csapatunk Bécsben, épp itt az ideje, hogy visszatekintsünk a Farkasok 2015-ös évére és közkincsé tegyük az MVP listáját ;-)
Ahogy azt Gasparik Gergely a hírlevélben már összeszedte:
„2015-ben több mint 200 sportolót neveztünk 7 bajnokságban 5 különböző kategóriában.
Részt vettünk a Magyar Válogatott létrehozásában, mi adtuk az edzői gárda nagy részét és a végleges keretbe is 26 Wolves játékos került be.
Ausztriában az U17-es Next Generation Kupán Magyarországot képviselve Ausztria U17-es válogatottja ellen is pályára léptünk. Ebbe a keretbe 28 Wolves játékos került be, edzőink közül 5 fő képviselte a csapatot.
Történelmet írtunk azzal is, hogy U17-es fiúk között Magyarországon először kaptunk engedélyt arra, hogy egy lány - Angi Alexandra - játszhatott hivatalos engedéllyel a bajnokságban.
Sikerült létrehozni egy újabb szakosztályt is, 2015-től már kézilabdában is Hajrá Farkasok!
Egy kis statisztika:
44 mérkőzést játszottunk 7 különböző bajnokságban, nem számolva a felkészülési mérkőzéseket.
1182 pontot szereztünk és 744 pontot kaptunk, több ezer kilométert utaztunk a belföldi és külföldi mérkőzések helyszíneire.
Társadalmi felelősségvállalásaink:
A Budapest Wolves képviseli a magyarországi amerikai football élvonalát, ezért kiemelten fontos számunkra az utánpótlás. Rendszeres vendégei vagyunk az iskoláknak, két Tryout-ot tartunk, megjelentünk a Nagy Sportágválasztón is. Mi képviseltük az amerikai focit a Winners Day-en is. Nevelési elveink megmutatkoznak az eredményeinkben is.
Kiemelten fontos számunkra az egészségmegőrzés, ezért támogattuk a Pink October kezdeményezést és a Movember kampányt is.
2015-ös Eredményeink
Június
Magyar bajnok: Budapest Wolves
HFL II. helyezés
AFBÖ Divizió II Bajnok
U15 Flag kupa II. helyezés
November
AFBÖ Ladies III. helyezés
U17 kupa II. helyezés
U19 Magyar bajnok
A Farkasok évzáró találkozóján kiosztásra kerültek az idei év elismeréséért járó díjak.
Azonban a díjjak kiosztása előtt Pethő Ferenc elbúcsúzott a csapattól, mert fogasra akasztja a vállvédőt. Feri bácsi – ahogy mindenki hívja, pedig „csak 36 éves” – 11 év foci után döntött úgy, hogy a jövőben, ha teheti a pálya széléről segíti már a csapatot.
2015 Az ÉV FARKASA díj nyertesei:
Ladies: Török Nikolett
A pályán nyújtott játékáért és a rengeteg pluszért, amit a klubért tesz.
Felnőttek: Király Csanád Benedek
Nem csak az egyik legrégebbi motoros, de ugyanúgy tartotta a szintet, mint játékos, mint ember. Kiemelkedő vezéregyénisége bebizonyosodott a tavalyi Grazban, az utolsó győztes driveot bevittük úgy, hogy ő irányított. Humorával mindig megfűszerezi az edzéseket.
U15: Pázmándi Krisztián
Minden edzésen részt vesz, amin csak teheti. Fiatal kora miatt egészen eddig nem játszhatott, de ennek ellenére nem adta fel és kitartóan csinálja tovább, ami valljuk be nem egészen könnyű, ugyan is edzésről-edzésre úgy jön le, hogy tudja, hogy nem léphet pályára csak egy bizonyos idő után, de szerencsére nem tört meg a lelkesedése. Szívügye az egyesület és sokat tesz azért, hogy összekovácsolja a legifjabbakat.
U17: Széles Bálint
Nagyon sokat foglalkozik a sporttal és a csapattal és játékosnak sem utolsó.
U19: Gombos Dávid
Keresztszalag szakadása ellenére 3 meccsen is pályára lépett. Decemberben műtik, utána hosszú ideig nem játszhat.
Kézilabda: Ujjady Árpád
Már bebizonyította más sportágban, hogy jó szervező és jó csapatember. Szerencsére csatlakozott a Farkasokhoz ahol már az elejétől fogva lehetett számítani rá. Egy edzésen történt baleset miatt műteni kellet a lábát, de szinte így is ott van minden edzésen és meccsen, hogy tanácsaival segítse a csapatát.
A Budapest Wolves által kiosztott csapaton belüli MVP díjak:
Ladies:
Offense: Tóth Kriszta
Defense: Török Nikolett
Rookie: Gyebrovszki Rebeka
Most improved: Borbély Rita
Felnőtt:
Offense: Elek Ádám
Defense: Nemes Nathan
Rookie: Hegyi Péter
Most improved: Bicskei Dániel
U19:
Offense: Gombos Bence
Defense: Mezei Márk
Rookie: Szakszon János
Most improved: Flaskay Máté
U17:
Offense: Varga Péter
Defense: Homoki Gergely
Rookie: Manhertz Péter
Most improved: Miklós Marcel
U15:
Offense: Varga Tamás
Defense: Wallner Olivér
Kézilabda:
Kovács Péter
Bajnokságokban illetve szövetségektől kapott MVP Díjak
MAFSZ Magyar bajnoki döntő MVP: Darrell Lynn Tate II
MAFSZ U19 Bajnoki döntő MVP: Pap Olivér
AFBÖ Iron Bowl MVP: Darrell Lynn Tate II
MAFSZ Felnőtt MVP: Elek Ádám
MAFSZ U19 MVP: Mezei Márk
Nagyon köszönjük az egész éves támogatásokat, szurkolásokat esőben, szélben, napsütésben.
Kellemen Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden olvasónak, játékosnak, szurkolónak, szülőknek, segítőnek.

