Hírlevél


Hírek


WLadiesWolves Ladies szezon rajt

kelemenakos - 2015.9.24. 23:50

Kiadó felület 660x82

A juniorok után ezen a hétvégén a lányok is megkezdik az őszi szezonjukat. Az most is az osztrák 9 fős bajnokságban küzdenek majd, amelyben idén a Farkasokon kívül 4 csapat vesz részt.

Wolves Ladies szezon rajt

Az első meccset vasárnap játsszuk a Schwaz Hammers Ladies csapatával idegenben, akiken eddig még minden alkalommal le tudtunk győzni, utoljára a tavalyi bajnokság bronz mérkőzésén kerültünk szembe velük, amelyen 8-40-es győzelmet arattunk.
Dávid (Récsey Dávid vezetőedző), azt mondta nekünk az edzésen: - ez egy viszonylag könnyű meccs lesz, de nagyon meg tudjuk nehezíteni magunknak. Sajnos igaza lett, ugyanis hetek óta jönnek a rosszabbnál rosszabb hírek.  Először kiderült, hogy Dávid a munkája miatt nem lehet velünk két mérkőzésen, majd több játékosról is kiderült, hogy nem tud velünk jönni, vagy éppen tudnak, de a papírokat nem sikerült elintézniük és emiatt az első meccset még ki kell hagyniuk. Szerintem ennél jobban, ha akartuk sem tudtuk volna megnehezíteni magunknak a mérkőzést. Sajnos ezek miatt nagy teher nehezedik Tamás (Gál Tamás offensive kordinátor) vállára, akinek ilyen körülmények között kell jóformán egymagában irányítania minket vasárnap.  A nagy emberhiány miatt nem tudjuk betartani a tavasszal megbeszélteket, például hogy mindenki csak egy poszton játszik.

Remélem, hogy a sok rossz körülmény ellenére is minden csapattag 110%-al fog küzdeni a mérkőzés végéig és emelt fővel tudunk majd lelépni a pályáról.

Végezetül pár játékos véleménye a szezonról:
Solti Orsolya RB, DL, LB:  „Nehéz dolgunk lesz ebben a szezonban, hiszen rengeteg az új játékosunk, sokaknak kell több poszton játszani illetve a vezetőedzőnket is sokszor nélkülöznünk kell, de ezek ellenére is bízom a csapatunkban és abban, hogy mindenki az utolsó sípszóig fog küzdeni, hogy minél jobb eredményt hozhassunk el.”
Lőrincz Kitti LB:
„Eszméletlenül kevesen vagyunk, de ennek ellenére, mindenki nagyon lelkes. A defenseben nincsenek szerencsére nagy változások, tavaly óta mindenki csak erősödött!  Nagyon kitartóak, és lelkesek a lányok, remélem minden nehézség ellenére, idén megszerezzük az ezüstérmet, hisz amennyi munkát fektettünk bele, megérdemelnénk :D.”

Írta: Török Nikolett

Kiadó felület 660x82


Budapest Wolves 2
Levelek Spartans

Budapest Wolves 2 Levelek Spartans
Időpont: 2022.7.17. 18:00
Helyszín: Div2 elődöntő az Angyalföldi Sportközpontban
Labdázz vele!
Eredmények.com
Amerikai foci live scores