A MI napunk volt. Az egész Falkáé.
“Amikor az elején viszel két TD-t, talán máris elhiszed, hogy itt ma nem lesz gond. Lent vagy a pályán és tudod, hogy fent a lelátón több ezren vannak, akik neked szorítanak. MVP leszel. Nem is adhatják másnak. Ez a te napod, a te meccsed. Itt ma más nem győzhet. “

Valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, valami ilyesmi járhatott Darrell Lynn Tate II RB fejében rögtön az első negyed közepe felé. Mert az vitán felül áll, hogy kis túlzással Tate vállán vitte a csapatot. Neki külön fájhatott, amikor hónapokkal ezelőtt az utolsó percben kikaptunk, mert akkor is király volt.
De hatalmas igazságtalanság lenne, ha tényleg egyetlen ember nyakába varrnánk azt a csodát, amit vasárnap délután az Előre-pályán láttunk. Kivétel nélkül mindenki koncentrált, talán jobban is, mint eddig bármikor. A Cowbells vette át azt a sokszor dicsőséges szerepet, hogy megpróbálja lenyomni hazánk rekordbajnokát. Van, amikor még sikerül is. Vasárnap nem lehetett. Az a mi napunk volt.
A MI napunk, az egész Wolves-családé.


Azoké, akik évekkel ezelőtt elmentek, mert nagyobbat akartak durrantani. Durrantottak is, más mezben, más címer alatt. Aztán most itt vannak újra, hogy piros-feketében épüljenek tovább. Hogy végképp legendává váljanak.
Azé az emberé, aki éjt nappallá téve dolgozik, hogy mindenki tegye a dolgát a pályán, hogy legyen elég játékos, és aki borzalmas energiákat öl abba, hogy minden Farkas megkapjon minden lehetőséget. Aki fiatal srácokból épített olyan csapatot, amire megint mindenki csak csettinteni tud. Aki ezt sikeresen össze tudta gyúrni a rutinos "vénfarkasok" gárdájával, valami ilyesmi nálam a sikeres utánpótlás-képzés. Aki évek nehéz munkájával végre megszerezte első felnőtt bajnoki címét - immár a felnőttcsapat vezetőedzőjeként.

Azok a fiatalok, akik eljárhatnának hetente tivornyázni, de inkább lefekszenek korábban pénteken és szombaton este, mert minden meccs háború. Fáradt, gyűrött katona ugyan hogyan tudná szolgálni azt a mezt, amit csak kevesek kaphatnak meg?
Azok az emberek, akikre munkahelyükön évek óta csak legyintenek: "Á, vasárnap van, meccsre megy." Hogy mi abban a jó, nézni, ahogy páncélos, sisakos férfiak (és nők) ütköznek a pályán? De ő elcseréli a műszakot, szervez, utazik száz kilométereket, aztán már a félidőben alig van hangja, úgy ordít. Mert imádja minden pillanatát.
Rengetegen vagyunk. Játékosok, edzők, szurkolók, fotósok, a csapat háttéremberei, akik egy ekkora hajót visznek a magyar sportélet olykor erősen hullámzó farvizén. De láss csodát: itt senki miatt nem zárják le a várost, nem verünk szét ellenfeleket hobbiból. Mintha kevés ilyen sport maradt volna ma Európában. Mi meg csak szurkolunk, míg bírjuk. Még bírjuk.
A MI napunk volt.
Az egész Falkáé.
Egyetlen lépés van hátra.
Mindenkire szükség van hozzá!
Rád is!

Helyszín: Budapest BVSC stadion
Időpont: 2015. július 4
Részletek itt
írta: Reichenberger Dániel
képek: Radó Norbert
