Újfent próbajátékra invitálja a Budapest Docler Wolves
csapata az amerikai futball szerelmeseit, a vele bármilyen kapcsolatban állókat és e téren még szűznek számítókat egyaránt.

Kornak és nemnek megfelelően számos
kategóriába várjuk azon sportolni vágyó uraknak és hölgyeknek a jelentkezését,
akik már próbálták e nemes összecsapásokkal tarkított gladiátorküzdelmet és
természetesen azokat is, akik eddig nem mertek szembeszállni félelmeikkel –
értsük ez alatt akár a tagbaszakadt, hús-vér betonfalnak álcázott ellenfeleket
a pályán.
Azon mozgásigényes, már-már
hiperaktivitással küzdő kamaszok, felnőttkorba ért egyének figyelmét is
szeretnénk felhívni – szüleikével egyetemben – akik még nem akadtak méltó
ellenfélre a gimnáziumban, esetleg a főiskolán átbóbiskolt tanórák közti
szünetekben vívott csaták, vagy egy-egy utcán töltött éjszakába nyúló
dorbézolás során.

Rajtuk kívül pedig szívesen fogadunk
minden kétkedőt ezzel a sportággal kapcsolatban, hogy mutasson nekünk egy-két
trükköt, amiket más területeken szerzett, ám itt is kamatoztatni lehet, –
különböző labdajátékok során, vagy a temérdek futás a lábakban – amikből
okulhatunk, hogy aztán mi is taníthassuk, felkelthessük érdeklődését a mi
„szakmánk” iránt.
A lényeg az elhivatottság, a kitartás, a
sport és a küzdelem iránti szeretet, ill. tisztelet, valamint az összes
versengéshez szükséges győzni akarás – a vereség elismerése mellett.
A 2015. február 14-én
megrendezésre kerülő „tryout” során különböző játékos felmérések mellett egy
teljes edzésen is részt vehet minden kedves jelentkező a 1139 - Budapest,
Fáy u. 58. fedett műfüves pályán.

Regisztráció 13:30-tól, ha kitöltötted az
online regisztrációs lapot, akkor a helyszínen csak az átöltözés vár rád, ha
nem töltötted ki, akkor sincs, baj a helyszínen még pótolhatod.
A 14:00-tól kezdődő közös bemelegítés után
pozícióedzések várnak rád.
Kérjük, öltözz rétegesen, sportos
ruházatban, csak sima talpú vagy műanyag stoplis cipőben gyere és hozz magaddal
folyadékot.
A próbaedzés rossz idő esetén is
megrendezésre kerül!
Online regisztrációér klikk ide!
A jelentkezőket nem, életkor, fizikai
felkészültség alapján különböző csapatrészekbe osztjuk szét: a megmérettetésen
megfelelt és a férfias küzdelmeket vágyó hölgyek a Wolves Ladiesben,
Magyarország egyetlen női amerikai futball csapatában találhatnak otthonra.
A próbákat kiálló férfiak
életkoruktól függően rövid időn belül akár a Budapest Wolves felnőtt csapatában
pallérozódhatnak, emellett U19-es, U17-es és nem utolsó sorban U15-ös
korosztályban is várjuk a fiatal tehetségeket; sprintereket, támadásban,
védekezésben illetve a játék irányításában jeleskedőket.

Eredményeinket illetően – mint motivációs
tényező a csapatválasztás során – panaszkodni nincs okunk, de persze határ a
csillagos ég: felnőtt top csapatunk az öt magyar bajnoki címen felül a
különböző osztrák divíziókból is hódított már el arany- és ezüstérmet, a CEFL nemzetközi kupa ezüstérme, több
arénabajnoki cím és más dicsőségek mellett.
A női hadosztály kétszeres ezüstérmesnek
vallhatja magát Ausztriából, U19-es suhanc-együttesünk pedig négyszeres itthon,
egyszer pedig a sógorok által szervezett bajnokságban ért fel a csúcsra.
A regisztrációhoz nem kell más, mint a
honlapunkon is és itt is megtalálható regisztrációs lapot kitöltened online!
Időpont: 2015. február 14.
Regisztráció: 13:30-tól
Kezdés: 14:00
Cím: 1139 - Budapest, Fáy u. 58. fedett
műfüves pálya
A Facebook eseményt itt éred el
Szerző: Naszályi András
Fotó: Bratincsák Péter
