Az idei MAFSZ U19-es sorozatának döntőjében egy szem field goal, azaz három aprócska pont döntött a bajnoki trófea és az ezzel együtt járó dicsőség sorsáról. A gigászi küzdelem külső szemlélője a hazai pontszerzésen és néhány tanítani való megmozduláson felül talán a mérkőzés utolsó három percére maradt izgalmakra fog emlékezni e délutánból. A Docler Wolves idei esemény- és sikerdús szezonjában a háromból az első döntőt behúzva magyar bajnokok az U19-es „farkaskölykök” a Budapest Hurricanes felülmúlásával.
Vannak
mérkőzések, melyeken minden egyes negyedet, drive-ot, vagy esetleg play-t
érdemes offense és defense részről egyaránt elemezni, kivesézni, vagy csak
egyszerűen elraktározni emlékezetünkben. Egy, a játékosok számára óriási
teherrel bíró bajnoki döntő gyakran csap át a másik végletbe: a túlgörcsölt
játék, a hatalmas tét, vagy általában a fináléba jutó csapatok hasonló
kvalitásai miatt azonban nem egy határtalan örömjátéknak lehetünk szemtanúi –
ahogy a Docler Wolves és a Budapest Hurricanes döntő előtti útját végigkísérve
tapasztalhattuk – hanem egy végletekig kiélezett összecsapáson találhatjuk
magunkat, elkeseredett küzdelemmel és minimális különbséggel a célszalag
átszakításánál.

Mi
azonban emlékezzünk a szépre, a jóra, a nüánszi különbségekre, ami mámorhoz
vezetett a Wolves háza táján.
A
Hurricanes-el vívott alapszakasz találkozó során beszedett 26 pont ma sem
növekedett egy egységgel sem; a Bulldog, a Cowboys és a Sharks elleni meccsek után,
most hazai pályánkon már a „hurrikánok” is kénytelenek voltak kapitulálni.
Célterületünk gyakorlatilag ma sem forgott egy percig sem veszélyben, bár
tegyük hozzá, hogy a második félidőben mi se nagyon merészkedtünk az ellenfél
vörös zónájába.
Hibák,
labdavesztések, saját bajtársakat is megtévesztő kísérletek azonban akadtak
szép számmal mindkét oldalon: ha pontözönnek nem is lehettünk szemtanúi, számos
fumble-t és interception-t jegyezhettünk fel, védőink pedig nem egyszer
sack-elték a futásra kényszerített ellenfél irányítót.

Gombos
Bence végig irányította a farkasoknál a találkozót, átadásait pedig a dolgok
rendje és módja szerint Sziráki Bálintnak, Szabó Bencének, vagy esetleg Major
Somának címezte. De ma más szelek fújtak, így egy-két szép elkapást leszámítva
hol kicsit rövid, hol kicsit hosszú labdákat láthattunk, - két átadás
alkalmával is mindössze a szerencsével álltunk hadilábon a hat pont
megszerzését illetően - így ha választanunk kéne a pontszegény derbi
összességét figyelembe véve, akkor talán ma inkább a futójátékunk dominált. E
variációban többnyire Pap Olivér jeleskedett a találkozón: számos alkalommal a
vállába, bokájába és egyéb más testrészeibe csimpaszkodó védők kíséretében tört
magának utat, mutatott be olykor egy-egy szlalomot az oldalvonal irányába,
loholt megannyi yard-ot és szerzett nagyon fontos first down-okat.
Történetünk
tetőpontja a második negyedre tehető és természetesen, ha részletesen másról nem
is, erről az egy drive-ról érdemes szavakat formálnunk. Az első játékrész
zárásaként Nemes Nátán a 35 yard-os vonalig hordta vissza a játékszert, majd a
fordulás után Gombos intézett Major és Szabó kezébe is egy-egy pontos passzt,
így hamar az ellenfél 35-ösénél találtuk magunkat – ami néhány perce még
visszahordott labdánk helyszíne volt ugyebár. Ezek után Pap Olivéren volt a
sor, hogy lopja a távolságot, - amit neki ma is csak azért kellett kétszer,
vagy többször mondani, mert nem mindig ez volt a figura – és mikor végre gól
távolságba kerültünk Galambos Endre kapott egy pontos passzt az end zone-ban,
de sajnos kiejtette a labdát. Negyedik kísérletre – mit sem sejtve, hogy ennyi
lesz és ne tovább, már ami az eredményjelző babrálását illeti – bő 25-ről Major
Soma vállalkozott field goal kísérletre, és a számszerű végeredmény teljes
tudatában kijelenthetjük, hogy eldöntötte a lényegi kérdést és már ekkor beállította
a 3-0-s végeredményt.

Közvetlenül
a hárompontos rúgás után ugyan néhány röpke perc erejéig felpörögtek az
események, ami egy interception csatában bontakozott ki: a Hurricanes második
play-ét követően máris újra mi támadhattunk, hogy aztán Gombos első passzát a
vendég Mezei Márk rögtön visszaszerezze. De nem volt megállás, és ezt az
„INT-minitornát” is megnyertük, mivel Nemes Nátán is bemutatott egy bravúros
labdaszerzést röptében, néhány centire a föld felett.
És
ha már Nemes Nátán: A döntő legjobbjának választott játékosunk a negyedik
felvonásban is bemutatott egy interception-t, a védelem oszlopos tagja volt a
mai napon is, – Pető Dániel, Wéber Levente és Hajdú Gergely mellett –
visszahordásai is élményszámba mentek, melyekben volt részünk gazdagon a
temérdek punt-ból kifolyólag.

A
csata utolsó pár perce ugyan okozott még izgalmakat, hiszen a három pontos fór
miatt - főleg Wolves oldalról - nem fért bele a hiba: kibekkeltük, az ellenfél
nem tudott már gyorsabb fokozatra kapcsolni, vagy talán azzal semmisítették meg
magukat véglegesen, hogy egy kicsit túl is pörögték a záró akkordokat; lényeg,
hogy így miénk lett a győzelem.
A
felnőtt csapatba is már be-beköszönő, de még mindig a jövő fiataljait láthattuk
és láthatjuk még sokáig a jelenben, – ezekben a napokban épp egy nagyon fontos
bajnoki cím büszke tulajdonosaiként – nekik állít emléket, vagy egyfajta
mérföldkövet ez az írás, csak hogy a múltat se felejtsük ki a sorból.
Nemes Nátán (DB): „Kemény
volt a felkészülés és most nagyon odatettük magunkat. Az offense és a defense
is remekül játszott, de a defense-ben volt igazán kemény, rengeteget küzdöttünk.
Igazából fejben jobbak voltunk, ez volt az egyetlen dolog, ami miatt nyertünk,
nem voltunk sem fizikálisan erősebbek, se semmilyen téren. Nagyon jó csapat
volt idén a Hurricanes, de ma csak a saját dolgunkat nehezítettük meg az
offense-ben azzal, hogy a kisebb, egyszerűbb dolgokat elrontottuk.”

Pap Olivér (RB): A
teljes szezont figyelembe véve ez volt egyértelműen a legnehezebb mérkőzésünk.
Az előző összecsapásunkon a sok hiányzó okozott gondot, itt viszont már sokkal
inkább felkészültek a belső futásokra és a szélén is már jobban odafigyeltek.
Nagyon kiélezett volt a mai meccs, de azt gondolom, hogy a defense-ünk kihozta
magából a maximumot.

Úgy
érzem, hogy ha úgy mész le a pályáról, hogy mindent megtettél, szerzett
pontoktól függetlenül, akkor már tiéd a meccs és a győzelem és ez valahogy most
is így van.”
Szerző:
Naszályi András
Fotó:
Bratincsák Péter
